Béci
Képzelt riport egy monacói tenisztornáról, és az elkésett rendszerváltásról
„Honnan jöttünk, merre tartunk?” – Bécit mindig is fölöttébb foglalkoztatta a fogas kérdés.
Hogy honnan jöttünk, köztudott.
A fekete lyukból. Szó szerint.
Ezt már Newton és Einstein elméletei alapján mások is megállapították. Hawking pedig csak tett rá egy lapáttal.
Hogy merre tartunk, nem tudom.
De hogy te merre tartasz, annak utánajártam. Egyszerűen a neveddel rágugliztam 2029-re.
Az Azúr-part vezető hírharsonája, a Riviera Times nyomtatott címoldalán, 2029 májusának a végén 3D-ben közölt derűs fényképeddel mindössze két szóban, de annál ölesebb betűkkel foglalta össze: „Újra nyert!”
A nevedet már fölösleges volt odabiggyeszteni, hisz közismert és népszerű voltál, ráadásul kéretlen reklámnak is tűnt volna, elvégre az egykor patinás Wilson sportszergyár három évvel korábban busás szerződéssel Korpára módosította a nevét. Igaz, stratégái döntésében az is közrejátszott, hogy egy betűt megspórolva hat helyett öttel tudták megcélozni potenciális vásárlóikat.
Mindez mit sem változtatott a lényegen: a legendák tornájának döntőjében, a monacói hercegről elnevezett Rainier Arénában három nyert játszmában mostad le a pályáról a nálad két és félszer fiatalabb, de már veterán Nadalt úgy, hogy a megannyi gatyahúzogatása és szemöldökegyengetése dacára is csak egy gémet engedtél át neki. Azt is kegyelemből, nehogy csúfosan és végleg be kelljen zárnia mallorcai akadémiáját.
A korabeli tudósítások szerint a díszpáholyban ülő nemes kisasszonyok és egyéb előkelő dámák aléltan, de hosszasan pihegtek, amikor meghallották azt, hogy „a kúúúúrva egekbeee...” Egy kukkot sem értettek, de ennyire tömény, maszkulin élményben talán sosem volt részük. A krónikások rákérdeztek, mi váltotta ki belőled a felhördülést. „205 kilométeresre terveztem a szervámat, de csak 197-esre sikerült” – válaszoltál még mindig egy kicsit ingerülten.
A meccs után a hologramos kivetítőn először az egykor világelső Szeles Mónikát kapcsolták Floridából, aki könnyes tekintettel üzente a világnak, mennyire büszke arra, hogy a földidnek vallhatja magát.
Kevesen emlékeznek arra, hogy már zsenge gyermekkorában felnézett rád – a magasságod okán is –, és a veled készített interjújában arról faggatott: mi a titka visszaadhatatlan nyeséseidnek és védhetetlen fonákjaidnak.
A kölcsönös szimpátiában nem kis szerepet játszott, hogy alig harminchárom évvel idősebb, hozzád hasonlóan dollármilliárdos egykori férje csupán két évvel fiatalabb nálad. És miközben most mindenki lázasan számolja az éveket meg a pénzeket, Mónika után már a köztársasági elnök árasztott el dicséretével.
Méltatásában kitért arra, hogy fáradhatatlan lelkesedéssel öregbíted a magyar sport hírnevét. „Gratulálok, Béci bácsi!” – fejezte be egészen megilletődötten Nagy Blanka, a sokat üldözött valamikori gimnazista aktivista.
A monacói herceg adta át a serleget, és a sok-sok nullával végződő csekket, majd végre FlixBusra1 ülhettél, és kényelmesen hazautazhattál.
Odahaza elsőként a miniszterelnök szorongatta meg a győztes kezeidet, majd bevezetett nem túl kényelmetlennek tűnő dolgozószobájába. Jázminteával kínált, és arra kért, hogy játszmánként idézd fel a döntőt. Lelkesen hallgatta a beszámolót, és egészen beleélte magát a meccsbe.
„Ha már itt vagy, akarsz egy gyors rutinellenőrzést?” – kérdezte Dr. Ali Hamid, urológus, aki főállású kormányfőként magánrendelője mellett rendezte be rezidenciáját a Ferencváros kissé lepukkant részén. Elődjére már nem nagyon emlékeztek, vagy nem nagyon akartak emlékezni. Ki tudja hol, talán Amerikában, Azerbajdzsánban vagy Üzbegisztánban keresett menedéket...
A rutinellenőrzésre tett miniszterelnöki/urológusi javaslatot udvariasan hárítottad, és máris rohantál haza, hogy végre a kebledre szorítsd a feleségedet.
Klárát teljesen lekötötte munkája. Még Monte Carlóba se jutott ki, hogy melletted szurkolhasson. Bokros polgármesteri teendői szinte egy szabad percet sem engedélyeztek. Az önkormányzati választáson – két évvel korábban – fölényesen nyert, miután a motorosok teljes kitiltásáért kampányolt a kerületben. Nem azért, mert ellenszenvet érzett irántuk. A védelmükben tette, mert még jól emlékezett, mivel jár, ha egy vétlen motorost zebrán üt el egy ámokfutó gyalogos2.
A figyelme akkor sem lankadt, amikor egy nagy puszit nyomott a homlokodra. Türelmetlenül toppantott, miközben hátranézett a fürdőszoba felé:
„Lőrinc, szorítsa meg alaposan azt az anyát! A múltkor gázszagot éreztem” – utasította a szerelőt.
Ez volt eddig a képzelt riport egy monacói torna ürügyén.
A valóság ezzel szemben az, hogy gyermekkorod óta jól bántál a labdával és ütővel a salakon és a pingpongasztalon egyaránt.
Ez utóbbiban méltó utódod volt öcséd, az Európa-bajnok Korpa István.
Ügyesen forgattad a tolladat újságnál, és népszerű voltál a képernyőn.
Legendák keringtek íróasztalaidról, amelyeken mindig halomban állt az újság. Halálosan megfenyegettél mindenkit, aki turkálni merészelt közöttük.
Az élet néha nem bánt veled kesztyűs kézzel. Viszont gyakran jutalmazott.
Amikor betöltötted a hetvenediket, sokan útra keltek, hogy téged ünnepeljenek Etyeken.
Megkésett ajándékként itt egy fotógyűjtemény, hogy ott, fönt is derűsen múlasd az időt.
Egyetlen dolgot fájlalok: hogy nem érted meg a rendszerváltást.
Pedig megígértem neked.
A Flix globális médiaigazgatója Korpa Klaudia.
Megtörtént, de lehet, hogy fordítva.