János Dénes
Élni tudni kell: az irodalmi Nobel-díjnál sokkalta többet lapátolt a mi pénzünkből a saját zsebébe
„Az egyetlen járható útnak az tűnik, ha hozzáverődsz valamelyik szekértáborhoz, bebizonyítod a lojalitásodat, betartasz egy csomó – gyakran íratlan – szabályt, például azt, hogy hol publikálsz és hol nem, kivel barátkozol és kivel nem” – ismerte fel Orbán János Dénes már 2017-ben nem is a túlélés, hanem egyenesen a megtollasodás lehetőségét.
Élt is vele. Fényes nappal, álarc nélkül.
Az Orbán János Dénes – rövidítve OJD – vezette Kárpát-medencei Tehetséggondozó, egy nonprofit (!) kft. 2025 márciusa és 2026 áprilisa között az adófizetők pénzéből egészen pontosan 422 899 120 forintot utalt OJD-nek kilenc szövege felhasználási jogaiért öt-hat évre, talán abban reménykedve, hogy a határidő lejárta után újra benyújthatja számláját.
Ezek között van bábjáték, nagyoperett, nem eredeti mű, és két olyan is, amelynek semmilyen nyoma nem lelhető fel az interneten – állapította meg Balogh Endre, a literatúra világában példátlannak mondható botrányt azonosító művészeti portál, a Prae főszerkesztője.
OJD ezenkívül egyéni vállalkozóként, „fordítói tevékenységéért” rövid idő alatt még, legkevesebb 129 millió forintot kapott az Operettszínháztól – derítette ki alig egy nappal később a Magyar Hang.
A tételek összesített értéke tehát már az 552 milliót közelíti, miközben az általában életműért jutalmazott irodalmi Nobel-díjasnak 11 millió koronával, napi árfolyamon 356 millió forinttal szúrják ki a szemét.
Ment volna librettókat írni.
Ha mindössze két nap alatt ekkora összegekre derült fény, akkor a zárszámadás nagy valószínűséggel korántsem végleges.
„Nem, egyáltalán nem lepődöm meg. Orbán János Dénes egész pályája nyíltan a haszonszerzésről szólt. Egy pénzhamisítási botránnyal kezdődött, amit diákcsínyként kentek el” – jegyezte meg Parászka Boróka újságíró, miután azt kérdezték tőle, csodálkozik-e OJD jogdíjának mértékén.
Hogy a lépték nagyjából mindenki előtt világos legyen, íme, Krusovszky Dénes költő és műfordító néhány példája:
„... hallottam, hogy Gipsz Jakab remek fiatal poéta bemutatkozó kötetére megint nem jutott az NKA-keretből, most megpróbálnak előfizetői rendszerben gyűjteni a nyomdaköltségre legalább. Mennyire pályáztak, háromszázezerre? És nem kaptak semmit? Nagyon sajnálatos. Másik, már sok kötetes író közben meghívást kapott az X vármegyei könyvtárba, ahová el is ment szépen, bár útiköltséget nem kapott, de ha kiszámolta, hogy honor mínusz benzin, végül is még mindig ötezer forint pluszban volt. Arról meg már végképp ne beszéljünk, hogy a Covid idején, aztán meg később is milyen jól jött annak a másik költőnek (tudod melyiknek) a Wolt-futárkodással összeszedett pénz. Meg, hogy az az író, akinek az előző regénye ilyen vagy olyan lett, írja már a következőt is, csak hát ugye gyerek meg albérlet, ráadásul – fájdalom – enni is kell néha, szóval ő meg fordít orrba-szájba, szarok az ívhonorok, csak azért mondom, hogy ki tudja mikor lesz meg az új könyv. De amúgy drukkolunk neki, várjuk meg minden. Tehát ez az egyik oldalon, a másikon meg négyszázmillió kilenc daljátékért.”
Miközben egyesek koplalnak, OJD dúskál a földi javakban.
A receptet maga fogalmazta meg: csatlakozni kell a szekértáborhoz, bizonyítani a lojalitást, és megfelelő emberekkel barátkozni.
Erről szólt az eltelt 16 év – nem csak az ő viszonylatában.
Díszmagyarban kellett feszíteni nemzeti pöffeszkedéssel, a törleszkedés pedig meghozta gyümölcsét. OJD-nek, és a hozzá hasonlóknak még a földi paradicsomot is.
A Kossuth-díja nem lepett meg, az 1995-ben kapott Sziveri-díjon azonban most – teljes kívülállóként – megütköztem.
„OJD az Előretolt Helyőrség nevű, akkor rég roppant fontos szerepűnek tűnő társaság több más tagjával együtt kapott ifjan megosztott Sziveri-díjat. Azt hiszem, éppen regnáló elnökünk, később megboldogult Szőcs Géza forszírozására történt a dolog így, s abban az időben ama kis csapat díjazása nem is tűnt rossz ötletnek. Az a bizonyos »Sziveri-banda« tagjaként én is elfogadtam Géza döntését. [...] Most sem gondolom másként, mint úgy, hogy akkor meg is érdemelte. [...] Aztán ami elferdült, később elferdült...” – így magyarázta a három évtizede történteket Balázs Attila író.
Pedig akkoriban ítélték Kolozsváron pénzbüntetésre érmehamisításért bűntársa mellett OJD-t is, akitől tizenhat évvel később polgári perben próbálta visszaszerezni nagyjából százezer eurós kölcsönét hitelezője is.
A kétes múlt ellenére „Orbán János Dénes a magyar irodalom egyik központi figurája lett az elmúlt években. Az erdélyi származású író többek között állami íróakadémiát vezet, tagja a Magyar Művészeti Akadémiának, az NKA Szépirodalmi Kollégiumának vezetője” – legalábbis ezt írta róla tavalyelőtt a Tartozásai miatt pereket veszített, mégis közpénzek milliárdjairól rendelkezik című cikkében a 444.
OJD munkásságát avatatlanként nem tisztem értékelni.
„Fásy Zsülikének több esélye van Grammy-díjat kapni, mint Orbán János Dénesnek komolyabb színházszakmai elismerésekben részesülni”
– így vélekedik az „alkotóról” Székely Csaba. A drámaíró szerint „a darabjai nemhogy a magyar színház fontosabb művei között nincsenek, hanem egyszerűen nem tartják őket számon. Szakmai értelemben nem léteznek”.
A közpénzből finanszírozott, egyénre szabott bankautomataként működő „tehetséggondozó” semmi kivetnivalót és összeférhetetlenséget sem lát az ügyben, mert – közleménye szerint – „Orbán János Dénes nem Társaságunk ügyvezetője, hanem szellemi vezetője”.
Az intézmény egyébként pontosította a kifizetéseket, amiből kiderült, hogy OJD az eredetinél is többet, összesen csaknem 423 millió forintot kapott – a hozzáértők szerint – a semmiért.
„Jelenleg ez a kulturális kormányzat talán legjobb befektetése” – véli mindenki mástól eltérően maga az érintett, Orbán János Dénes.
A „tehetséggondozó” regénypályázatát 2018-ban egy akkori, képzelt tudósítás szerint OJD nyerte.
„Az ötvenmilliárd forint összegű díjjal elismert szerző a nyertes pályamunkáról elmondta, a 346 oldalas nagyregényhez 130 ezer köbméter betonra, 19 ezer tonna betonacélra, illetve 12 ezer tonna gyártott acélszerkezetre volt szüksége. Az 50 méter magas, 316 méter hosszúságú regény 208 ezer négyzetméteres alapterületű, 38 darab, 40 méter magas pilon adja a szerkezetét, amihez közel 1600 cölöpöt kellett felállítania. A munka során 190 000 köbméter földet mozgatott meg, a regény tetőszerkezetét pedig egy Terex CC 6800-as típusú, 1000 tonnás daru segítségével emelte végül a helyére”
– állt Gerlóczy Márton író és publicista hat évvel ezelőtti keserédes méltatásában.